Mintha egy embert nézne, Úgy néznek ránk, mintha mi terjesztenénk a vírust – Csehországba „utaztunk” egy kamionsofőrrel
A nagy folyam e szigetje karcsú volt, hosszú, haltestű, mint egy vitorláscsónak, és a távoli, déli csúcsáról zsivajgó város lámpa-gyöngysorát, kivilágított hidak szökkenő ívét lehetett látni este.
Napjában kétszer jött egy füttyös, apró gőzhajó, az munkába vitte, meg visszahozta a szigetbeli férfiakat. Fásult, rozoga koldusnép lakott itten, alig egynéhány család. Munkások legalja, akik a gyárak udvaráról hordják ki a szemetet és pár hatos a bérük; - ki tudja micsoda engedéllyel vonták meg magukat háznépestül itt, egy félig lebontott, régi fűrészgyár kidűlt-bedűlt raktáraiban.
Mikor a víz befagyott és nem járt hajó, csikorgó, roskatag fahídon mentek át - ott ahol a sziget vonala partnak hajol - távoli kültelkekig; és éjszínű, téli hajnalokon gyalog indultak a város felé.
Ezek közül egy sem ment soha a felsőszigetre, a kőház körül leskedni; csak a halászoktól hallottak felőle néha.
- Mit jelentenek a szemölcsök
- Az egyetemen találkozunk Fatimahval egy hűvös őszi délutánon.
- Valamint a felnőtt férgek eltávolítása
- - спросил Макс с ухмылкой.
- Úgy néznek ránk, mintha mi terjesztenénk a vírust – Csehországba „utaztunk” egy kamionsofőrrel
- FRÖHLICHNÉ KAFFKA MARGIT: AZ EMBER MESÉJE
A halászok őslakók voltak itt. A három-négy terpedt, barna viskójuk ott gubbasztott a túlsó, fövenyes part sekélyén, a sötét bükkerdő mögött, ajtóablakos, sunyi arcocskájukkal a nagy víznek fordulva, mely szélesen hömpölygette lágy hullámait a város felé.
Tavasszal, mikor a hó elment, a vízparti kövek mohája zölden simult az apró küszöbök elé, kitelelt, sápadt porontyok mászkáltak elő a fövényre és penészszagú, tarka ruharongyok szellőztek odakinn - olyankor szó esett néha róla - míg a kunyhók népe bütykös ujjakkal hálót javított a gyékényen.
Amíg beszél is, mintha nem látná az embert, mintha túl rajta, messze, egészen más valakit nézne. De azért nem rossz ember az. Este volt és fuvalmas, enyhe március, a fölengedt nagy víz lassan, selymesen úszott és csillogva törte meg a holdfény fehér kígyóit.
Az emberek felhúzott térddel ültek a parton és az arcuk észak felé fordult.
Magyarországból Szlovákiába
A lelkük mese-vágyát mindig szította a magános kőház odafenn és a benne zárkózó ember. Minden héten megyek a révbe a holmival és néha megnehezül a ladikom, annyit küldenek az ő nevére. Honnét, honnét nem, külső országból.
- Féregellenes terápia meghatározása
- - Да нет, - замялся .
- Szemölcsök a kéz terhesség
- В первый раз в жизни.
Töméntelen sok levél jön, könyvek - nagy táltos-bibliák - van neki tán ezernél is több. Meg újságok; pénzek idegenbélyegű papíron. És mindig jönnek-mennek az öklömnyi kis ládikók, gyalult fából, mindre ráírva, hogy törékeny. A vízről a lépcsőn viszem az erkélyig a holmit, ott ő kihajol érte, azután ideadja a küldenivalóját. Csupa kis kockaláda az is.
- Жертва всегда ищет глазами убийцу.
- Испанские власти обещали придержать информацию - столько, сколько смогут.
- Férgek viszketése
- - Там подают отличный карпаччо.
Megfizet becsületesen - de igaz, szólni, csak akkor szól, ha éppen kell a csomagok miatt; - azt is csendesen és kurtán - és a szeme azalatt is ott jár messze, ahol a napvilág játszik a vízen. Még a gyárteleptől vette meg a telkét; most meg, hogy a városé lett a sziget, alkudtak volna arra is, de szóba sem állt az urakkal. Hát akkor építtette oda azt a kis kastélyt.
Mindössze két szobája van; egy a földszinten és egy odafenn - tudom, még, hogy megcsodáltuk a vízre nyíló tornácot, meg a fura kéményt ott a torony tetején. Eleinte sokszor lehetett látni, hogy elmegy hazulról. A csónakjába ült, amelyik a faoszlophoz van láncolva, maga evezett partig, jó, kemény csapásokkal; - azután kiugrott a szárazra, nagyot fújt és sietve indult a város felé.
Néha hetekig odamaradt, néha visszajött már másnap; de az mind régen volt. Most, láttam, korhadoz a ladik és moh, meg hínárfű nőtt benne ott a révbeli, csendes vízen.
Account Options
Van talán mintha egy embert nézne esztendeje is, hogy nem mozdult ki hazulról a kőházbeli úr. Sok pénze lehet annak! Fiatal csavargó mondta ezt és szeme megvillant a sötétben, mint a hiúzé. Tráján közönyösen szítta a pipáját.
Egy a zsebében, egy az ágya felett lóg, egy meg előtte az asztalon. Úgy találomra mondta csak, de lehet, hogy igaz. Kunyhója előtt a száraz rőzsegally kihamvadt üszke felparázslott egy kósza, vízparti szellőtől és valami különös, mély illat fátyolszegélye lebbent erre. A sok ládikóban is azt kapja, a hozzávaló, idegen fűszerszámokat - ő meg a főztjét küldözi vissza postán.
A kis kémény azért pöfékel, és a toronyszobából néz a hajnalig rezgeti a vízfény a kohója piros izzását, vagy a lámpa sárga világát, mikor a sok könyvből tanul.
Az mintha egy embert nézne nagy kert meg nyáron telistele van virággal.
Mintha az emberek ferde szemmel néznének Noha hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mi, magyarok különlegesek vagyunk hol ezért, hol azértez persze nem teljesen van így — ennek bizonysága az egyik mai poszt, melyből kiderül, hogy hazautazáskor a reakciók elég hasonlóak. Emellett ingatlant bérelünk Máltán, végül pedig ellátogatunk egy angliai építkezésre is. Legutóbb bolgár munkatársa látogatott haza és osztotta meg tapasztalatait, amiből aztán érdekes beszélgetés kerekedett. És el is mondta, hogy azért, mert mindenki zárkózott, szomorú, elkeseredett, elég az emberekre nézni az utcán, mindenki szegény, tele van Szófia hajléktalanokkal és koldusokkal, és minden tele van szeméttel. Erre én mondtam, hogy nekem a családtagjaim mindig mondják, hogy eszembe ne jusson hazamenni és nem is érzem, hogy bárki ferde szemmel nézne rám.
Kétszer egy esztendőben visznek mintha egy embert nézne a hajóállomástól fűtőszenet, konzervás hordókat, meg szalmába göngyölt vasszerszámokat szekéren. Hát azonkívül bizony senki, mióta az a kőház épült; soha vendég, asszony vagy jóbarát - soha egy árva kutya vagy egy kecskegidó sem lélegzett a mintha egy embert nézne belül.
Azt mondják, valamikor sok földet bejárt, idegen országokat - de senki sem tudhatja a születése helyét. A felsőrévbeli ember élt, dolgozott, tanult és kísérletezett odafenn, és a messze Provance nagy illatszerházai arannyal fizették, selymes kazettákban, szalagos, apró üvegekben küldték szét világgá az ő illatgondolatait.
Művész volt és minden művészek között a legboldogabb, mert a teremtés neki egyet jelentett a gyönyörűséggel és alkotása igazában csak az ő számára élt. Egyedül kellett lennie. Valamikor ifjúsága idején a világban járt-kelt, és az élet képei tarkán és fátyolosan elsuhantak mellette, ám nem maradt számára egyéb, mint kósza emlékek, egy-egy légfoszlányon szállva, néha egy nüánsz, egy illatárnyalat. Tört akkordok rezegtek át a lelkén régfeledett gyermekkorából - és az édesanyja ruháinak friss tisztaságszagát érezte.
Majd fenyőillatos karácsonyesték, fülledt iskolalég intim kedélyessége, egy kedves játékszer, a festék átható firneisz-szagával - jöttek földes, tavaszi párák, rügyek, sejtések, orgonafák - útrakelés, vasúti kupék bőrpárnái, itt-ott egy asszony haja, amint az érzékiség ifjú forgatagában feléje csapódott - egy-egy ismerős lakás jellemző parfümje, finom borok diszkréten szétlengő párái egy lakoma kezdetén - vagy tömjén, koporsógyertyák viaszfüstje - ilyen és ennyi volt neki a múlt, a fogható valóság, és alig élt benne az életből egyéb.
Egy volt számára a megismerés és fölmagasztosulás, az érzés és ihlettség forrása; az illat, mely mint glória lengte körül a néma házat és elveszőn, halkulva mintha egy embert nézne szét messze az erdőn. Az illatban élt.
Oh, mennyit fel bírt fogni, micsoda sokaságát a skáláknak és az árnyalatoknak, hogy dúskált a végtelen sokféleségben és mint pihent meg gourmandériája egy szubtilis átmenetnél!
A kert illatát szíva alkonyatkor, mintha egy embert nézne tudta számlálni a virágok fajtáit, melyeknek ágyán átlengett a szél és észrevette, ha két tubarózsa elhervadt tegnap óta, és fölcsengő, éles illatszopránjuk gyöngülve érzett ki a karból.
És a nagy vizet, a nedves halászhálók szagát, a bükkerdő fiatal, tavaszi hajtásait vagy a távoli város sűrű gőzkörének kóbor ködhullámait egységes alaptónusként érezte meg. Néha hajnalig is ott állt lehunyt szemmel, hátraszegült fejjel kertje falához támaszkodva, mint egy tolvaj árnyék - ideges, finom orrán lassan, egyenletesen szívta a lélegzetet és kikereste az illattól terhes nyári éjszaka telt harsogó koncertjében egy odatévedt kakukkfű gyermeteg, friss reflexét.
Majd bezárkózott porcelános, fehér műtermébe odafenn, ahol a polcokon drága, illanó olajak álltak sorban, melyek oly erősen törték meg és szikrázva szórták széjjel a kristályüvegek falán a téli délelőttök verőfényét.
Hogy ismerte őket, származásukat és készítésük módját, lebbenő lelkük bilincsbe verését! Mennyit tanult, mennyit! Komoly és lelkes szakértelemmel papillómák kezelése fokhagymával ki a forrásokat, melyeken át a földi lét megnyilatkozásait kapta. Ismerte a gyantás fanemeket, a szervetlen élet ezer vegyületét és az állati pézsmákat, melyekből az eleven vér titokzatos, szúró nyugtalansága párázott.
Néha kedvtelésből kézműveskedett és maga váltotta meg mindezt valami megkötő közömbös alapanyagból, oldott, illóvá tett, vagy kristályosított. Meg tudta menteni az új-kaledóniabeli Szandarákfa kérgét és kövér olajat csöppentett az Alkanna szép, piros gyökeréből, mellyel fürdő, görög asszonyok aranybarna hajukat beillatozták. Ismerte a Xilaloe növény szagos gyantáját, melynek aranyszínű füstje a Bonaparte császári termeit járta át - ismerte a Bergamott citrom vékony, aranyszínű héjának olaját és a Santalfát a Senegal hegyéről, melynek kérge sebéből halványpirosan folyik a vér.
Szelíd és ünnepi hangulatok borultak rá, ha parázsra tette a szent Guajakfa egy darabját és érezte az égő fakeménye kedves, aromás, gyönge illatú füstjét; aztán maga olvasztotta belőle a kékszínű gyantát, mely a középkorban gonosz fekélyeket gyógyított.
Volt nála Ratankia-gyökér, az újvilág terméke, melynek forrázata elállítja a vért; volt az arábai Myrrha különös, erős gyantája és melegítésre illanó, jószagú teje. Kedvelte a Cascarilla ezüstfehér, fűszeres kérgű cserjéjét és a Linaloé nevű rózsacitrom héjának finom, gerániumszagú nedvét.
Elhozatta Görögországból a ritka Stóraxfa darabkáit, a híres zsidóbalzsamot, melyet nádlevelekbe göngyölgetve, mint drága kincset szállítottak a keleti tengereken. Megszedte zölden a Borsosmenta levelét, mely az ajk szélén görény giardia sebet okoz, és a halovány holdrutát, mely frissében gyulladásba hozza a bőrt.
Boldogarábia Balzsamát, melyről mondják, hogy a magtalanságot gyógyítja, sötétszínű dobozok mélyén őrizte. De ismerte Tibet szagos állatainak légbe áradó szerelmi mámorát, az átható mosuszokat, melyeknek csak miriameterét viselheti kellemes gyanánt az emberi érzés; és a Fizéter cethal zsírját, melynek illata gyöngéden csípős, mint a finom dohányé. Óh, milyen bőség! A hét igazi virágillat, mint hét tiszta skála tökélye élt benne - ám ismerte a kromatikusok összetett báját, a mesterkéltség izgató, finom hatásait, a rendellenesség sajátszerű gyönyörét is.
Tudta, hogy bizonyos növények más-más testrésze, más napszakában szedve mennyire eltérő; és tudta, hogy az alapesszenciák tisztasága mint olvadna egyhangúsággá a vegyítés fogásai nélkül. Értékelni tudta bizonyos anyagok nehéz, fojtó bűzét is, ha miriádcsöppjük, mint a diszharmónia leheletnyi háttere, csak a tökély emelésére szolgált. Úgy élt az illatban, mint a zeneértő a hangok világában, de ezerszerte korlátlanabbul, mert közege a lég hullámzó határtalansága volt, és minden élő és minden mintha egy embert nézne.
Ez volt léte. Eljutott a teóriákig, melyeknek ő volt feltalálója és az illatösszhangzat ábécéjét állandó képletekkel, számára értelmes jegyekkel írta. Valamikor az emberek között élt, ám egyre növekvőn érezte az űrt, mely tőlük elválasztja. Egyre jobban távolodott tőlük; - felfogásának formái, a világról szóló képzete más volt, és csak az övé volt; - az illatlétra csodagazdagsága, ezerfélesége, éteri világa a gyönyöröknek.
De voltak napjai, amikor valósággal szenvedett a diszharmóniától, mely a lég szálló atomjai közt örökös küzdelemben élt.
Útja során kisvideókat, fényképeket küldött, és készségesen válaszolt hívásainkra. Kiderült, a határátkelőkön nem fektetnek hangsúlyt arra, hogy honnan érkezik a kamionos, az ellenőrzés ugyanúgy működik, mint a koronavírus-járvány előtti időszakban. Kamionsofőrként nehezére esett a kígyózó sorokban várakozni, hiszen kollégáival úgy tudták, a szállítás továbbra is kulcsfontosságú, ezért a járvány ellenére akadálytalanul haladhatnak az utakon. Látva a sorokat, abban reménykedett, hogy a koronavírus miatt talán részletesebben ellenőrzik a sofőröket, ezért szükséges várakozniuk.
Ilyenkor abszorbeáló anyagokkal locsolta meg szobáját és e molekulárisan tiszta légben pihent napokig, hogy megőrizhesse idegbeli fogékonyságát. Élettani és filozófiai könyveiből tudta, hogy az illat érzéke az emberiség fejlődő szerve, mely a jövendők titkaiba, messze unokák létének sokszoros és tökéletesebb formái felé mutat perspektívákat.
Érezte, hogy sajátszerű előrefejlődés révén nagy, látnoki mintha egy embert nézne túlszárnyalja kortársait és lassan megnyugodott az egyedüllét gondolatában.
Mintha az emberek ferde szemmel néznének - Határátkelő
Hisz abnormitásként kellett zsenijét palástolnia, ha ügyeit intézve az emberek közé keveredett. Nem volt társa a földön, nem ismert barátot vagy rokont, akivel beszélhetett volna arról, ami lényét eltöltötte; és sokáig az asszony volt az egyetlen szál, mely időnként visszavonta még az élet zavartalanul haladó rendjébe, mely őnélküle is nyugodtan folyt tovább.
Fiatal és életerős volt, néha csónakjába ült, mely a faoszlophoz kötve ringott a kezelés kálium-permanganáttal férgekkel, kemény csapásokkal, keresett, fárasztó izommunkával evezett partnak és nagyot fújva, gyalog indult meg a város felé.
Idilljei egyszerűek és rövidek voltak, habár nem is egészen útszéliek: - de azért erőszakkal kellett eltompítania szubtilitását ilyenkor egy időre - és szinte vak félálomban, könnyed, vállvonító lenézéssel merült el a földi szerelem egyszerűen teljes, mély és rövid mámorába, mely üdítette és visszaadta önmagának, mint tápláló étkei és tiszta kútvize.
Google Kitaplar
Ám jött idő, mintha egy embert nézne ez is elmúlni látszott, amikor egyre hosszabb hónapokon át nem mozdult kőfala megül és a csónak fenekén moh meg hínárfű nőtt a révbeli, csendes vízen. Akkortájt, amint lassan kibomlott a tavasz és gyöngéd, földes illatú, hidegszínű virágai átélték bájos életüket; különös és új nyugtalanságok szálltak rá.
Nem volt beteg, sohasem érezte magát könnyebbnek és soha kevésbé terhére nem volt a teste, bár alig gondolt szükségleteivel. Járt-kelt az olvadásos, csírákat fogantató szelek illatában, födetlen fejjel, és túlnéző opálos szeme szinte vakon, a láthatókból mit sem látva világlott a messzeségbe. Vágy szállt reá, és megzavarta léte nagy harmóniáját; mert egészen emberi és csaknem gyerekesen férfias volt: az alkotás nyugtalansága.
Harmincegy éves volt, keresett valamit és a munka már nem volt egy számára a gyönyörűséggel; vajúdás volt, küzdelem. Mit akart? Talán, hogy műve, amelynek álma lázasra szította tettvágyát, teljes és örökéletű legyen - valami, ami kimerítse talentumát és elzárt, közömbös lelkek tömegét nyissa meg a szépség új és végtelen forrásainak?
Egy kendős magyar lány – Szinapszis
Hogy tanúskodjék róla, ha majd ő eltűnik; és kései, fejlettebb embergenerációkat ihlessen testvéri megindultságra a szerző, a nagy előreérző iránt?
Vagy bár csak egy távoli, ismeretlen sejtő lelkét érlelje meg az élvezet boldog öntudatosságára; mit tudta ő? Talán minderre nem is gondolt! A lángelme súlyát érezte, valami alaktalan és szorongó kötelességérzetet, amely elhitette vele, hogy legbensőbb énjének végre fel kell oldódnia egy nagy és egész alkotásban; hogy kímélet nélkül ki kell tárnia mindent, felverni minden szunnyadót és napfényre hozni minden rejtezkedőt.
Nem - sokkal inkább és sokkal régebben önmagáé volt már, semhogy a többiek, a megértők képe elevenen kísértette volna.
Vak és tudattalan művészösztön lett úrrá felette és már-már a rögeszme csökönyösségével ragaszkodott hozzá.
Romániából Magyarországra
Lelkének szent, nagy nyugalmát eljegyezte a zavar. Járt-kelt az erjesztő, márciusi szélben, fedetlen fővel, bódultan a kavargó illatálmoktól, melyek lénye belsejéből szakadtak rá; - és a lázas, tavaszi éjszakákban bezárkózva, küszködve dolgozott hajnalig. Néhányszor, mikor egy-egy részletmegoldást sikerültnek hitt, alattomos próbaként küldte el jegyzetét a messze dél gyáraiba, rövid válaszok érkeztek: "Nem használhatjuk gyomor paraziták a székletben értelmetlen, zavaros!
És ott volt a kezdet kezdetén.
